2013. június 6.

Interjú Vásárhelyi Judittal, a Business Coach Kft. legújabb nemzetközileg akkreditált coachával



Miért tartottad fontosnak a nemzetközi akkreditáció megszerzését?

Bár már régóta működöm coachként a szakmai kihívásoknak soha sem tudtam ellenállni. Ez most egy ilyen helyzet volt, ahol újra megmérettethettem és kipróbálhattam magam, ráadásul nemzetközi színtéren.
Fontosnak tartom egy nemzetközi szervezet standardjainak való megfelelést is, mert ez egyfajta minőségi mérce is.
Ezen kívül úgy látom, hogy a multinacionális és nagyobb cégeknél való alkalmazásnál igenis jelent valamit egy ilyen minősítés, sok helyen már feltétel is. Ami még motivált, az az, hogy több helyen oktatok leendő coachokat, és úgy látom, nem is sokára a coach- képzések akkreditációjának egyik feltétele lesz, hogy ICF által minősített oktatók oktathatnak csak majd.

Milyen tapasztalataid voltak az akkreditációs folyamattal és a vizsgával kapcsolatban?

Az itthoni felkészítés alapos volt, de még így is nagyon oda kellett figyelni, hogy minden, az ICF feltételeinek megfelelő dokumentumot, igazolást hiány nélkül szedjünk össze, küldjünk el. Nagyon nehéz volt számomra félórás hanganyagban minden ICF kompetenciának megfelelő teljes ülést levezetni, de hatalmas élmény, hogy mi, coachok erre is képesek vagyunk.

Hogyan mutatod be potenciális ügyfeleidnek az ACC minősítést? Milyen visszajelzéseket kaptál ezzel kapcsolatban?

A minősítés megszerzésével jogosultak lettünk bármilyen marketing anyagon az ICF logójának használatára, és az ACC minősítés a nevünk mellett magáért beszél. Természetesen a névjegyemre mindkettő felkerül. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, aki tudja, mit jelent ezt megszerezni, attól azért, aki nem tudja attól azért, mert a nemzetközi minősítés tényleg egy minőségi mérce.

Mit javasolsz coach társaidnak az akkreditáció témakörében?

Aki szeretne a jövőjéről gondoskodni fusson neki, érdemes az energiát és a pénzt belefektetni, megéri, megtérül.

Van-e valami speciális, amit megosztanál magadról, mint a coach szakmai személyiségéről?

A komplex megközelítés és a pozitív irányú fejlesztés híve vagyok. Célom, hogy ügyfeleim hatékony és magukkal elégedett vezetőként eredményesen végezhessék munkájukat, egy saját maguk által megteremtett jól működő környezetben.

Nincsenek megjegyzések: