2014. június 17.

Jó vezető, Ki akar követni?


Forrás: Tímár Gigi

A vezető, ha szó szerint értelmezzük, valaki, akit mások követnek. Tehát a lényeg nem az, hogy mi áll a névjegyen hanem, hogy a szó eredeti értelmében vezessük az alánk tartozó csapatot. De mitől válik valaki olyan vezetővé, akit bárki valójában követni akar?

Manapság a legtöbb szakember a helyzet- és személyiségfüggő vezetést tartja a leginkább üdvözítő iránynak, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a végtelen féle helyzet végtelen féle vezetési variációt kíván meg. De a végtelenségben is vannak biztos alapok. Robert Goffee és Gareth Jones tízéves kutatás eredményeként azonosították azt a négy elemet, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki olyan vezetővé váljon, akit valóban követnek is. Először is, a vezetők mutassanak valamit saját gyengeségükből. A sebezhetőség jól átgondolt feltárása a megközelíthetőség és emberiesség jó érzését kelti másokban. Persze korántsem mindegy, melyik gyenge pontját fedi fel. Hagyatkozzanak erősen saját intuícióikra a megfelelő időzítés és a végrehajtás tekintetében. A lényeglátás, a helyzetfelismerés, a szükséges információk összegyűjtésének és értelmezésének képessége mind segít abban, hogy mikor és hogyan kell cselekedni. Fontos az is, hogy a beosztottakat úgynevezett kemény empátiával vezessék: az inspiráló vezető szenvedélyesen és realisztikusan látja munkatársai munkahelyi feladatait, problémáit, s ezeket lelkesen menedzseli. Azaz azt nyújtja alkalmazottainak, amire szükségük van és nem azt, amire vágynak. Negyedszer pedig a vezetők hozzák nyilvánosságra miben egyediek, miben különböznek másoktól. Ez mutatja meg, mi a különleges bennük és válik erényükké.

Ezután viszont tényleg szinte minden a helyzeten és az egyénen múlik. A klasszikus „trust is good, control is better” (vagyis szép dolog a bizalom, de még jobb az ellenőrzés) mondás ma kissé idejétmúltnak tűnik. Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője szerint viszont az autokratikus, uralkodó típusú vezetést sem kell elfejtenivannak helyzetek, amikor erre va szükség. Ugyanakkor a bevonó, coaching szemléletű vezetés egy tanulható, magasabb szint. Aki pedig mindkét módszer birtokában van, a mindennapokban az adott helyzetnek megfelelően választhatja az eredményesebb megoldást. A legmegértőbb szülő is „belenyúl” a helyzetbe és elkapja a gyerek karját, ha például az éppen piros jelzésnél készül átmenni az úton – ha kissé elvonatkoztatunk, a céges működésben is könnyű megtalálni az ehhez hasonló eseteket, amikor határozott és ellentmondást nem tűrő főnöki beavatkozásra van szükség. Ezek azonban többnyire krízishelyzetek. A normál ügymenetben viszont általában eredményesebb a kollégák bevonása a döntésekbe, hiszen ez jelentősen növeli a motivációt. Tény, hogy a csapattagok akkor motiváltak, ha kivehetik a részüket a döntéshozási folyamatból, ha érzik, hogy véleményüket a vezetés figyelembe vette. Ennek ellenére sok esetben vállalni kell az egyszemélyi, vezetői döntést, főleg, ha nincs esély a konszenzusra. Ha tízből ketten morognak, az az egész csapat életét megkeserítheti, jobban járunk egy határozott vezetővel – mondja Beck György tréner. Pláne, hogy a nap végén ő lesz az, akinek tartania kell a hátát mindenért.

Amire viszont mindenképpen szükség van a saját és a beosztottak érdekében egyaránt, hogy a vezető saját személyiségéhez illeszkedő módszerekkel dolgozzon. Hogy kiderüljön, melyek ezek, ahhoz viszont elsősorban önismeret kell – hangsúlyozza Komócsin Laura. „Ez pedig egyáltalán nem mindenkinél adott! Találkoztam olyan vezetővel, aki saját bevallása szerint zárkózott típus, mégis, tíz perc múlva már a magánélete legmélyebb részleteit taglalta.” Ha valaki tisztában van saját erősségeivel és gyengeségeivel, már képes lesz megfelelő módon kezelni ezeket. Választhat az erősségeire építő vezetési módszert, tudatosan képezheti magát, hogy fejlődjön a pillanatnyilag gyengébb területeken, vagy felvehet maga mellé valakit, aki éppen a szükséges területeken képes kompenzálni a hiányosságokat. Egy lágyszívű, barátkozó alkatú vezető mellett például egy tudatosan kiválasztott „rossz zsaru” hatalmas segítséget jelenthet.  De a személyiség nem mentség bármire a főnök esetében sem. Tudni kell, hogy hol vannak a határok, hol kell erőt vennünk magunkon és mikor nem. A humor például hasznos vezetői eszköz lehet számos helyzetben, ha viszont túlzásokba esünk, a tiszteletet veszítjük el vele. Ugyanakkor a legzárkózottabb ember sem teheti meg, hogy vezetőként nem ad visszajelzéseket – bármilyen nehezére esik is. A lényeg a személyiséghez közel álló megoldás megtalálása. Aki nem szeret beszélni, írjon. Aki nem bulizós alkat, szervezze színházi előadás köré a karácsonyi partit.

Önmagunk jobb megismerését számos teszt segíti. Itt egy ingyenes és nagyon hasznos típust talál, amihez Önre és három jó ismerősére lesz szükség.
http://businesscoach.hu/fooldal/johari/


Bizonyos dolgokat pedig egyszerűen muszáj megtenni. A Gallup felmérésében összesen hatszázezer (!) munkavállalót kérdeztek, ami itt fontosnak bizonyult, azzal tehát érdemes foglalkozni. Kiderült például, hogy a vezetők saját hozzáállása, hite és viselkedése milyen komoly befolyást tud gyakorolni a szervezeti kultúrára. A jó vezetők nem csak a szájukat koptatják arról, hogyan is kéne jobban csinálni a dolgokat, hanem valóban tesznek is érte és minden nap igyekeznek jobbak lenni. Az ő jó példájuk nyilvánvalóvá teszik a többi dolgozó számára, hogyan lehet előrejutni. Ugyanígy bárhol megvalósítható a nyitott kommunikáció és az, hogy a dolgozókat felnőttként kezeljék. Ha nem azt érzik, hogy a fejük fölött történnek a dolgok, mindenki jobban jár. De nem csak a problémákba, a sikerekbe is be kell avatni az embereket. A legjobb motivációs eszköz az, amit valójában csinálunk. Egy kórházban dolgozni például meglehetősen lehangoló lenne, ha nem tudná mindenki, hogy mennyire fontos a munka amit végeznek. Találjuk meg és adjuk át mi az, amiért mi dolgozunk!

A munkahelyi elismerés 5 nyelve
Bármennyire maximalista is egy vezető, ha magával soha nem is elégedett, muszáj rászokni a kollégák elismerésére. Az elismerés és a bátorítás nemcsak a kapcsolatokat teszi jobbá, de nagyban hozzájárul a szervezetek hatékonyabb működéséhez is. Ráadásul, ahogy Gary Chapman „A munkahelyi elismerés 5 nyelve” című művében írja, nem elég ,ha azt tudjuk, nekünk mi esne jól. Meg kell találni azt a nyelvet, amely az adott kollégában pozitív hatást vált ki.

1. Elismerő szavak– vagyis szavakkal kifejezett dicséret, akár szóban akár írásban.

2. Szívességek – nem csak egy privát kapcsolatban fejezhetjük ki érzelmeinket apró ajándékokkal. Munkahelyi környezetben az elismerés egy sokak által preferált módja lehet, ha a legrosszabb munkákat leveszik valaki válláról.

3. Testi érintés – ennek is meglehet a helye az üzletben is. A főnöktől kapott barátságos vállveregetés vagy egy ölelés a közös siker örömére sokat jelenthet.

4. Minőség i idő – nem csak a gyerekeinkre, a kollégákra is kell időt szánni ahhoz, hogy érezzék, fontosak.

5. Ajándékozás – munkahelyi környezetben klasszikusan a bónusz.

2014. június 11.

Motivációs Workshop



Motiváció a XXI Században
(Daniel H.Pink-től Gary Chapmanig)
Interaktív workshop
Mi az, ami mozgat, ösztönöz minket? És mi az, ami másokat inspirál? Ehhez tényleg pénz kell, vagy másra is szükségünk lehet? Örömmel megyünk be a munkahelyünkre dolgozni? Ha nem, miért nem? És egyáltalán aktuális-e még a Maslow piramis? Mi motivál egy munkavállalót 2014-ben?
A Business Coach Kft. új interaktív workshopja arra vállalkozik, hogy megmutassa, bár a motiváció igen komplex jelenség, vannak módszerek, eszközök arra, hogy önmagunkat és másokat ösztönözzük.
Vásárhelyi Judit, executive coach (ACC) több elismert és népszerű, kortárs menedzsment szakíró aktuális és okos meglátásait gyúrta össze gyakorlatorientált fejlesztő programmá.

Daniel H. Pink, amerikai menedzsment szakíró darabokra zúzza a motivációról alkotott elképzeléseinket. Megmutatja, mi az, ami valójában motiválja az embert, és hogyan hasznosíthatók az ösztönző erők a munkában és a magánéletben.
Az ő munkájára is alapozva interaktív módon, valós példákon keresztül tapasztalhatjuk meg, mennyire szükségünk van az önállóságra, a szakmai igényességre és az értéknövelő célokra, valamint hogyan válnak ezek napjainkban egyre inkább belső húzóerővé. Ez azt is jelenti, hogy a régi ösztönzési elvek és módszerek helyett új és újabb eszközöket és módszereket kell bevetniük a vezetőknek, ha egy motivált csapatot akarnak irányítani.

Programunkban körbejárjuk, hogy a jutalmazás és büntetés rendszere miért működött jól a XX. században, és miért alkalmatlan a motiválására a XXI. században.
Gary Chapman, nemzetközileg elismert író útmutatójának (A munkahelyi elismerés 5 nyelve) „segítségével” alaposan átgondolt, kutatásokkal alátámasztott eszköztárat adunk résztvevőink kezébe, s közben még azt is kiderítjük, őket mi is motiválja.
Hogy mindez ne múljon el nyomtalanul, legyen lehetőség „saját utánkövetésre”, a programon résztvevők útravalóként megkapják Gary Chapman „A munkahelyi elismerés 5 nyelve” című könyvét.
Hiszünk abban, hogy programunk segít résztvevőinknek abban, hogy modern motivációs eszközökkel olyan környezetet, munkahelyi légkört teremthessenek maguk körül, ahol a munkatársak ezt erősebb elkötelezettséggel, hatékonyabb munkával viszonozzák.
A workshop díja : 60.000 Ft +ÁFA /fő, (mely tartalmazza Gary Chapman könyvét, az ebédet és a kávészünetekben történő ellátást )
A nyitott workshop időpontja : 2014. szeptember 25. csütörtök
2014. november 20. csütörtök
Helyszín: Budapest, VI.ker. Andrássy út 98.
Érdeklődés a nyílt képzés vagy vállalatra szabott változatra ajánlatkérés: judit.vasarhelyi@businesscoach.hu e-mail címen.

2014. június 4.

DIADAL COACH KÉPZÉS

 



 
Pályaváltó, aki coach szeretne lenni? DIADAL Coach képzés
 
HR szakember, aki coach kompetenciákra vágyik? DIADAL Coach képzés
 
Vezető, aki jártasságot szerezne a coaching szemléletben? DIADAL Coach képzés
 
Már coach, aki egy a tudását elismerő oklevélre vágyik? DIADAL Coach képzés
 
 
2014. szeptember 17-én indul a legismertebb magyar coaching folyamatmodell, a DIADAL alapjaira épülő 125 órás, intenzív coach képzés. Ez az első képzési nap, 9.00-16.00 között az ingyenes nyílt napunk is, ahol megtudhatja mi a coaching és tanácsadás, terápia közötti különbség és közelebb kerülhet a válaszához, hogy Önnek találták-e ki a coach hivatást.
 
 
A képzés a legnagyobb nemzetközi coach szervezet, az ICF coach kompetenciái alapján összeállított tematikát tartalmaz.
Gyakorlat-orientált kurzus, az elmélet és a gyakorlat aránya 30-70 százalék.
A 125 órás, 2 részből álló program ICF akkreditációja folyamatban van, bízunk benne, hogy 2014. szeptember 17-én már meg is kapja az elismerést.
 
1. alapozó, 60 órás képzés
     Coaching alapismeretek, a coaching folyamata, fázisai, eszközei. A DIADAL, az első magyar coaching folyamatmodell eszközei esetekkel, a coaching módszertana, eszköztára, 
     Önismeret, emberismeret, pszichológiai eszközök a coachingban
     Coaching Etika, coaching szerződés, ICF kompetenciák
     A coaching értékesítése, self branding, gyakorlatok valós esetekkel, meghívott ügyféllel
 
2. mélyítő, 65 órás továbbképzés
     Érzelmi intelligencia, értő figyelem, kérdezéstechnika a gyakorlatban
     Streszkezelés, konfliktuskezelés
     Motiváció magánéletben, a szervezetben
     Döntéshozatal – intuíció és racionalitás
     Coaching gyakorlat minden mennyiségben, life, business és executive coach témák esetekkel szupervízió
 
Mindkét kurzusra külön is elfogadunk jelentkezést és mindkettő záróvizsgával végződik. További információ:
 
És aki még többre vágyik…
Executive coach programcsomag
 
Amennyiben Ön executive coachként szeretne a hazai vagy nemzetközi piacon dolgozni, válassza Executive coach programcsomagunkat

     a TOP200 vállalatnál gyakorlati lehetőség, szupervizor támogatással,
     az ICF akkreditációra felkészítő 7 óra csoportos és 3 óra egyéni támogatást illetve a szükséges mentor coach ajánlólevél kiállításával,
     oklevélen külön jelölve: DIADAL Executive Coach
 
 
Jelentkezik? Tegye meg most!
 
Töltse ki ezt: online jelentkezési lapunkat és küldje meg önéletrajzát és motivációs levelét adrienn.bakos@businesscoach.hu e-mail címre
 
Oktatóink:
Bán Zsuzsa
Komócsin Laura PCC
Márton Koczó Ildikó
Porpáczy Éva ACC
Vásárhelyi Judit ACC
 
2014. szeptember 17-én szerdán találkozunk!
Képzések hetente szerdánként 09:00-16:00 között a Magnetházban (VI. kerület Andrássy u. 98.)
 
Várjuk, élvezze az előregisztrációnkat 10% százalék kedvezménnyel 2014. június 30-ig!